Csender Levente: A különleges Meditittimó kalandjai
Ezt a könyvet már említettem egy korábbi bejegyzésemben, amelyben az autizmusról írtam néhány gondolatot és felhívtam a figyelmet egy ezzel kapcsolatos októberi konferenciára, amelynek célja megváltoztatni az autistákkal kapcsolatos a közgondolkodást. Ugyanezt a célt szolgálja ez a felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt, pontosabban együtt szóló mesekönyv, amiről külön is szeretnék írni.
Különleges és hiánypótló ez a mesekönyv, mert:
- olyan közismert író írta, aki korábban még nem írt mesekönyvet;
- olyasvalaki illusztrálta, aki még sosem illusztrált könyvet: az író közgazdász végzettségű felesége, aki gyermekük miatt gyógypedagógussá képezte magát;
- a főszereplő a házaspár autista kisfia, Beni, a hercegnő pedig Lili lányuk;
- a szereplőket és a történeteket az élet, a család élete ihlette;
- családi mesekönyv, amelyet együtt érdemes olvasni gyermekünkkel;
- hiánypótló módon viszi közelebb az olvasót, a „nem érintetteket” (vagy – ahogy én hívom – az érzelmileg érintetteket) az autisták izgalmas belső világához;
- állítólag lesz folytatás is, amiben a kisfiú abszolút zenei hallásáról is lesz szó.
Egy (újabb) idézet a szerzőkkel készült páros interjúmból:
„Enikő: Egyszer a játszótéren így szóltak Benihez: „Mi van, te kuka vagy?” Mire Lili felháborodott: „Tudd meg, hogy ő nem kuka, csak más, mint a többiek, de ez nem baj”. Amikor Benit sokat bántották az előző iskolában, Lili levett a polcról egy iskolai integrációról szóló mesekönyvet, s bevitte a saját osztályába. Na, ilyenkor tudod: valamit jól csináltál.
Levente: Óriási életleckéket ad egy ilyen gyermek nevelése. Rájössz arra: az élet tényleg nem lineáris, meg kell tanulni az új helyzeteket jól kezelni. Toleránsnak hiszed magad, de aztán rádöbbensz: ennek van egy egészen más szintje is. És megtanít arra, hogy valóban nem csak egyféleképpen lehet élni.”
Mi már rongyosra olvastuk, már az ovinkban-sulinkban is körbejárt, olvasás közben és utána sokszor beszélgettünk az autizmusról, gyerekeim találkoztak Benivel a könyvbemutatón – ennél jobb ajánlót azt gondolom, nem is szükséges írnom róla.
Csender Levente: A különleges Meditittimó kalandjai, Magyar Napló, 2018.
Antal-Ferencz Ildikó
Szabadúszó újságíró