Egy maroknyi kis magyarság – beszámoló a passaic-i Szent István-napi búcsúról

Különleges augusztus 20-i ünnepségre készült idén a passaic-i Szent István magyar katolikus templom közössége: a Szent István-napi búcsú alkalmával elsőáldozás és bérmálkozás is zajlott. A szentségeket dr. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szolgáltatta ki, aki a búcsú díszvendége is volt. A szentmise után fogadás, színpadi műsor és piknik-ebéd következett.

Veres püspök úr a clevelandi Bocskai Rádió hallgatói-nézői számára elárulta, mivel töltötte az ünnep előtti két napját. Pénteken Sweeney megyéspüspök úr meghívta magához egy beszélgetésre, amely az ő számára a nap központi eseményét jelentette; délután pedig a helybéli magyarokkal – akik az egész búcsút, elsőáldozást, bérmálást készítették elő – volt egy közös program-megbeszélése. Szombaton pedig már egy intenzív lelki készület folyt (első) gyónásokkal, zenés szentségimádással, néptáncpróbával. A gyóntatásba ő maga és az MKPK titkára is besegítettek, és mindketten örömmel vettek részt a szentségimádásban is, ahol több korosztály képviseltette magát; egy nagyon szép, áhítatos előkészületet teremtve a másnapi eseményhez. Ezzel kapcsolatban kiemelte: fontos, hogy egy kis lelki élmény, elcsöndesedés legyen az érintettekben is, ami kellőképpen elő tudja készíteni a másnapi ünnepet; mert ebben a mai rohanó világban nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok, a gyermekek számára is gond, hogy gyakran csak beesnek egy-egy eseményre, amelyekre nem igazán tudnak lelkileg ráhangolódni, fölkészülni.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen a szentségekhez járulóknak (10 bérmálkozó és 16 elsőáldozó – ami a diaszpórában nagyon nagy szám), így válaszolt:

„Azt gondolom, hogy számukra az, hogy ebbe a magyar közösségbe járnak, meghatározó; hiszen itt a vallásélmények mellett egy olyan, nemzeti kultúránkkal is összefonódó lelkületet is megismernek, amely sajátos értéket hordoz. Kívánom nekik, tartsák meg ezt a hűséget, amit eddig tanúsítottak a fölkészülés, a magyar iskolába, cserkészcsapatba és templomba járás során – ami egy óriási áldozathozatalt jelent családjaik számára, hiszen hétvégéiket erre szentelték – ; mert ezzel ők erősebbek, gazdagabbak lesznek.”

A Szent István-napi ünnep kapcsán a püspök úr üzent a passaic-i és általában a magyar diaszpóra-közösségeknek is;, hivatkozva egy számára kedves zsoltáros gondolatra: „Boldog a nemzet, amely ünnepelni tud”, majd hozzátette:

„Itt idegenben egy maroknyi kis magyarság, ha ünnepelni tud, akkor boldog lehet; mert még magáénak tudhatja azt a kultúrát, amit mi, magyarok büszkén igyekszünk megélni a világban. Otthon ez nem jelenthet gondot, hiszen minden föltétel megvan hozzá. Ők viszont itt az idegenben nagyon nagy kihívás előtt állnak; de örömmel látom, hogy vannak, akik itt születtek, és mégis gyönyörűen, gyakorlatilag kifogástalanul beszélnek magyarul. Tehát látszik, hogy ez lehetséges.”

Ahogy a vasárnapi prédikációban is említette: ahogy a madár egy szárnnyal nem tud repülni; úgy az ember sem tud teljes életet élni, ha csak a testre figyel, de a lélekre nem. Hasonlóan, a diaszpóra magyar közösségeinek a hitet és a magyarságot együtt kell ápolniuk; mert azok egymás nélkül nem tudnak megmaradni, viszont egymást erősítve a túlélést segítik.

„Bármilyen korban, így napjainkban sem elvetendő és nem illethető negatív megjegyzéssel; ha valaki így kitart a kultúrája, a nyelve mellett, mint itt és másutt a diaszpórában is teszik. Sokszor a nacionalizmus vágyát olyan könnyen ráolvassák azokra az emberekre, akik a nemzeti kultúrát próbálják őrizni; akár odahaza, akár kisebbségben, diaszpórában – pedig ez egy egészséges dolog”.

Tamási Áronra hivatkozva („azért vagyunk a világon, hogy otthon legyünk valahol benne”), kifejtette, hogy szerinte ez nem csak a nemzetet és az országot jelenti, ahol mi, magyarok élünk; hanem azt is jelenti, hogy magyarként bárhol a világban otthon tudunk lenni, ha ezt a kultúrát és értékrendet őrizzük, hordozzuk. Végül elmondta: egyáltalán nem kell szégyenkeznünk; hiszen Szent István olyan örökséget hagyott ránk – elég csak az Intelmekre gondolni, de az egész életműve – tiszteletre méltó. Ennek kapcsán elmesélte, hogy Sweeney püspök úr döbbentem hallotta, hogy dr. Veres András a hetvenhetedik egyházmegyés püspök, miközben ő „csak” a tizenkettedik. A győri megyéspüspök így fogalmazott:

„Számukra az ezer év egy olyan történelmi távlat, amit nehéz elképzelni, nekünk pedig valóság; éppen ezért büszkének kell lennünk ezeréves kultúránkra, hagyományainkra, és ennek a letéteményesei azok a magyarok is, akik itt élnek.”

A Bocskai Rádiónak Dorogi Zoltán – aki most egyszerre vette fel mindkét szentséget –; elmesélte, hogy Magyarországon a kommunizmusban felnőve stabil értékrendet kapott szüleitől, de a hitet nem gyakorolták; viszont itt Amerikában felesége, Doroginé Sándor Anna mellett és a passaic-i magyar közösségben pár éve számára is eljött az ideje a keresztség, most pedig a következő két szentség felvételének. Könnybe lábadó szemmel mondta el, mennyire fontos ez a nap a számára; hiszen nemcsak ő, hanem vele együtt Kálmán fia is elsőáldozó lett. Elárulta azt is: Aquinói Szent Tamás (és keresztapja, ill. bérmakeresztapja) után a Tamás bérmanevet vette fel, mert az ő életét és munkásságát tekinti mérvadónak.

Az alkalmi néptánccsoportot felkészítő Schachinger Lívia és Tamás szintén a New Brunswick-i néptáncos közösség oszlopos tagjai, Tamás a Szilvafa csoportot vezeti (velük is felléptek mind a ketten, sőt ő még egy legényesben is szerepelt). A férj Passaic-on született és nőtt fel, édesanyja, Ildikó ma is fontos tagja a közösségnek, a templomi kávézásokat és ebédeket szervezi már több mint 40 éve. Fia közben munkája kapcsán sokfelé utazott és élt, de pár éve feleségével és két kisgyermekükkel visszaköltöztek New Jersey államba, így az ő gyerekeik is Passaic-on készültek fel az elsőáldozásra. Lívia hozzátette: mivel nagyon szerették volna, hogy gyerekeik magyarországi keresztszüleik is részt vegyenek az eseményen, viszont ideutazni nem tudtak, így az atya engedélyével tavasszal Kaposváron voltak elsőáldozók, de most a hittan-társaikkal együtt megismételték a szertartást. Líviának volt köszönhető egyébként a mise utáni fogadáson elfogyasztott két hatalmas, gyönyörűen díszített, finom torta is.

A Szilvafával fellépő Tóth Anna Róza is több szerepben vett részt az eseményen: egyrészt férjével két elsőáldozó és egy bérmálkozó (és szintén a New Brunswick-i Mákvirág táncegyüttesben táncoló) gyermek szülei, illetve fellépők (a New Brunswick-i Csűrdöngölőben táncosai), másrészt ő a passaic-i templom kántora. Ennek kapcsán elárulta: egészen más élmény egy teli templomban énekelni – nemcsak örömtelibb, de technikailag is más; annyira, hogy menet közben magát is át kellett állítania az új helyzetre. Az ő ötlete volt egyébként az is, hogy a szentségekhez járuló gyerekek közösen énekeljenek, amibe később a szülők és hívők is bekapcsolódtak. A meghatóan szép közös éneklést testvére, Zsófi vezényelte, aki szintén karnagy, Budapesten, és erre az eseményre bérmaszülőként érkezett.

Az erdélyi szülők gyerekeiként szintén Amerikában született 16 éves Kósa-ikrek, Anita és Viktória dícséretre méltó magyarsággal és érettséggel mesélték el, melyik bérmanevet választották magunknak. Megtudtuk tőlük azt is, hogy a New Brunswick-i Mákvirág néptáncegyüttes oszlopos tagjai; mi több, fiatal koruk ellenére évek óta saját vállalkozást visznek, amelyben kézműves termékeket (babákat és ékszereket) készítenek, és azokat vásárokon és online felületeken árulják.

A New Yorkból érkező, 87 éves kora ellenére is hihetetlenül aktív Csete Iván atya meghatódva mondta, mennyire különleges eseményben volt része, hiszen New Yorkban sajnos egészen más a helyzet; idén ugyan volt egy hétfős elsőáldozás, de előtte tíz évig nem történt ilyen szentségek kiszolgálása magyar nyelvű szertertással. Az utóbbi években a New York-i vasárnapi magyar miséket a passaic-i plébánossal, Balogh Laci atyával hetente egymást váltva ők ketten biztosítják; Iván atya Port Jervisből utazik oda. Mint mondta, példát vehetnek Passaic-ról a New York-iak, akik – tette hozzá kissé bosszúsan – nem tudtak összeszervezni egy buszt és eljönni ide, Passaic-ra; ezért ő otthagyta őket egy angol nyelvű misével és eljött egymaga.

Két elsőáldozó kisfiú, Polgár Botond és Kelemen Attila, unokatestvérek szép magyarsággal elmesélték: ők mindketten, sőt már szüleik is Amerikában születtek. Botondnak három, Attilának két testvére van, és mint huncutul mosolyogva elmagyarázták: bár mindkettőjüknek tetszett a mise és a néptánc-fellépés; a fogadáson és a plébániai piknik alatt érezték a legjobban magukat.

A világi egyháztanács elnöke, Horváth István is méltatta az eseményt és a vele járó rengeteg szervezést, amiből ő fizikailag is alaposan kivette a részét. Ahogy a legtöbb templomi ebédet, ezt is családjával és néhány fős segítséggel készítették el. Idén jelentős támasza volt a tavaly családjával Alabamába költözött; de az esemény előtt pár hétre segíteni visszaérkezett Keresztes Feri, aki 50 évig volt a templom kántora, az egyháztanács tagja és többször elnöke is. A két férfi felújította a templom épületéhez tartozó konvent-épületszárny alagsorát; amit teljes mértékben az MKPK finanszírozott és ahol iroda, ifjúsági célú termek és egy könyvtár kapnak majd helyet.

Végül Marshall Tamás ifjúsági felelős ismertette: az eseményre két éve készül a két hittancsoport. Összesen négy csoport van, kb. 45 gyerekkel; ősztől pedig öt csoport, kb. 50 fővel, ami nemcsak a jelenlegi diaszpórában; hanem több évtizedre visszamenőleg is nagyon nagy számnak számít. Tavaly óta vannak gyermekfoglalkozások is a misék alatt. Ilyenkor először az összes gyermek kiáll az oltár elé (ez a faltól falig álló gyermeksor minden hívő számára nagyon megható látvány); majd levonulnak a tavaly ősszel felavatott Szent Imre hittanterembe, ahol gyermeknyelven elmagyarázzák nekik az aznapi evangéliumot. Tamás a ministránsok vezetőjeként aláhúzta: a stabilan 10-12 fős ministránscsoport is rendkívülinek számít. Kerületi cserkészparancsnokként pedig rálátása van számos cserkészcsapat életére; és ez alapján is meggyőződése, hogy a magyarság a diaszpórában ott tud megmaradni; ahol a templom(ok), a cserkészet és a (hétvégi) magyar iskola szorosan együttműködik. Jó példa erre Passaic-Garfield-Montclair, ahol kb. 50 gyermek jár magyar foglalkozásokra, nagy többségük mindhárom helyre.

A beszélgetések közben pedig javában zajlott a műsor: először a Kerkayné Maczky Emese által készített fotókollekcióval díszített Mindszenty teremben a fogadás, ahol a szentségekhez járulók ajándékot és tortát kaptak; majd a plébánia udvarán a Fészer Banda és az Életfa zenészei húzták a talpalávalót; az elsőáldozók és bérmálkozók alkalmi néptánccsoportja szatmári táncokat; a Szilvafa tánccsoport vajdaszentiványi táncokat, illetve kalotaszegi legényest adtak elő; közben a magyar cserkészek különböző népi játékokat vezettek le, DJ Szabolcs pedig magyar zenével segített letáncolni a töltött káposztát. Késő délutánig tartott a bizonyára minden környékbeli magyar részvevő számára emlékezetes ünnepi esemény.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!

(Fotók: Molnár Zsolt, Bocskai Rádió)