Bakonyi kalandozásaink a pünkösdi hétvégén

Legutóbbi, Zala megyei húsvéti kalandozásaink során elhatároztuk, hogy pünkösdkor az ország egy másik csodás szegletét fedezzük fel családostól. Mivel a közben kettesben megünnepelt házassági évfordulónkat a Bakonyban töltöttük, megígértük gyerekeinknek, hogy hamarosan elvisszük oda őket is. Így gyűjtöttünk össze számtalan emlékezetes bakonyi élményt a pünkösdi hosszú hétvégén.

Pedig sokáig úgy tűnt, össze sem jön. Először a járvány húzódott tovább mint vártuk, aztán a szabad szálláshelyek fogytak el Bakonyban viharos sebességgel. Korábbi bakonyszücsi, illetve bakonynánai szállásadóink sajnálattal közölték, hogy már teljesen foglaltak ezen a hétvégén – nem csoda, hiszen nemcsak mi; hanem az egész ország elindult. Így sokadik próbálkozásra végül a Bakony másik felében, Gannán találtunk végül szállást. A falu neve addig számomra ismeretlen volt; az ugyancsak ismeretlen Meseszép vendégházról is csak remélni tudtuk, hogy meg fog felelni. De nemhogy nem csalódtunk bennük, hanem olyan kellemes meglepetést ért mindenütt, hogy azóta örömmel ajánljuk másoknak is.

Amit viszont előre és biztosan tudtunk, hogy tetszeni fog, az a Cuha-völgyi vasaltutas sziklamászás; hiszen ősszel már volt szerencsénk kipróbálni Cseszneken és beleszeretni. (Ez a helyszín akkor is szóba került, de az eső miatt nem jött össze; és sokáig úgy nézett ki, hasonló lesz a helyzet.) Egész héten nagyon változékony volt az időjárás arrafelé is; a szervezőkkel naponta, sőt még aznap, szombat délelőtt is többször egyeztettem. Végül kegyesen voltak velünk az égiek, mert a közeli Kőpince nevű étteremben elfogyasztott ízletes ebéd után csak a mi kedvünkért két órára teljesen elállt az eső; és bár minden vizes-csúszós volt, annyira nem, hogy ne lehessen biztonsággal sziklát mászni. Én ezúttal kihagytam – nekem túl meredeknek tűntek a pályák – ; csak lentről szurkoltam a gyerekeimnek, akik ezúttal is rettentően élvezték a kalandot. Annyira, hogy meggyőztek: próbáljunk majd ki további helyszíneket és szerezzünk be saját felszerelést.

Másnap Gannáról is kiderült, hogy meseszép (a szállásunk is az volt, nem túlzó a neve). Magyarország “legsvábabb” településén – hagyományápoló lakossággal, a falu iránt tevékenyen elkötelezett polgármesterrel – található a 53 Eszterházy nyughelyét (beleértve a legfiatalabbat, az írófejedelem Pétert) tartalmazó mauzóleum és katolikus templommal. A pünkösdvasárnapi misét a különleges alakú és akusztikájú templomot betöltő orgánumú papbácsi figyelemre méltó beszéde mellett az idős asszonyok ugyancsak teret és lelket betöltő kórusa tette emlékezetessé. A mise után a polgármester (aki maga perselyezett a mise végén) a faluban tartózkodó alkalmi turistáknak izgalmas beszámolót tartott az ezeréves falu fordulatokban gazdag történelméről; majd lekísért a mauzóleumba és minden koporsóhoz hozzáfűzött, még a gyerekeink számára is érdekes, gyakran a falu életéhez személyesen is kapcsolódó élettörténetet.

A pünkösdvasárnapunk már így is teljes lett volna, de még csak délelőtt volt, így a napot – az esős időre tekintettel – nem a Bakony hívogatóan harsogó zöld erdeinek felfedezésével folytattuk; hanem meglátogattuk Pápán az ország egyetlen kékfestő múzeumát (kékfestés Pápán kívül már csak öt helyen működik az országban, de múzeum csak ott van); ahol nemcsak a komoly férfierőt igénylő kézművesség egyes munkafázisairól kaptunk részletes tájékoztatást; hanem megcsodálhattuk a 250 éves műhely immár üzemen kívül lévő, de a működés nyomát magán viselő helységeit, mintázó-festő-szárító-mángorló eszközeit. Vicces volt látni, hogy a múzeumi látogatástól újabb kékfestős szoknyát remélő lányunk lelkesedése azonnal elpárolgott, amikor kiderült: itt sajnos most nem árulnak kékfestős szoknyákat; miközben az eredetileg nem túl lelkes fiúk mennyire izgatottak lettek a kiállított többszáz éves gépek láttán. Tehát kékfestős múzeumot legalább annyira ajánljuk fiús családoknak, mint lányosoknak.

Az eső közben elállt, de hideg szél fújt, így újabb beltéri program következett: az Eszterházy-kastély. Lányunk előző csalódását kárpótolta, hogy itt már a bejáratnál korabeli ruhákba öltözött hölgyek fogadtak minket, akiket később a kastély egy-egy termében mozgó és/vagy éneklő életképek formájában később is viszontláttunk; de öröme akkor lett igazán teljes, amikor a pénztárnál kiderült: ő maga is beöltözhet (“természetesen” nem ingyen), amíg a kastélyt végigjárjuk. Míg a kékfestő múzeum inkább a fiaink, a kastély elsősorban a lányunk számára jelentett maradandó kulturális élményt; mi pedig mindkettőt egyformán élveztük. Ahogy a kastély alsó részében található, ingyenes, Nemcsics Antal-kiállítást is; ami ugyan első ránézésre kissé száraznak ígérkezett, így a gyerekekből egyöntetű ellenkezést váltott ki az újabb kiállítás megtekintésének ötlete; de a színtervező-festőművész-tanár-doktor izgalmas kísérleti eszközei és döbbenetesen gazdag életműve végül őket is lekötötte.

A napot a főtéri Nagytemplom látogatása koronázta meg, ahol a sekrestyés olyan lelkes lett attól, hogy érdekel minket a templom története; hogy bevezetett a sekrestyébe és megmutatta nekünk az ottani ereklyét. Mikor megtudta, hogy a fiúk ministrálnak, alig akarta őket elengedni – már csak fél óra volt az esti miséig -; amit tekintve, hogy fáradtak (és zavarban) voltak, nem vállaltak, de megígérték, hogy legközelebb felkészülnek erre is.

Pünkösdhétfőn hasonlóan élményekkel teli napunk volt. Kezdődött azzal, hogy felavattuk a szálláson lévő bicikliket. Házigazdánk javaslatára elkerekeztünk a szomszédos Döbrönte nevű faluba; ahol kisétáltunk a Szarvaskő várának romjaihoz és megcsodáltunk a gyönyörű zöld lankás tájat, a messzire elnyúló kilátást. Majd összecsomagoltunk és búcsút vettünk Gannáról és a Meseszép vendégháztól, akinek tulajdonosa felhívta a figyelmünket egy másik szomszédos település látványosságára is – Tapolcafőn a patak mentén tanösvény mutatja be, hogy régen hat malom működött – így útba ejtettünk azt is; majd továbbutaztunk Bakonybélbe.

Addigra már újra eleredt az eső; így végleg le kellett mondanunk arról, hogy a Bakonyban túrázunk – sebaj, egy ok, hogy visszatérjünk e csodás vidékre. A bakonybéli bencés monostor és a közeli Pannon csillagda viszont pünkösd hétfő ellenére (vagy éppen azért) nyitva volt; így mindkét helyszínt alaposan végigjárhattuk, megcsodálhattunk, kitanulmányozhattuk. Akit érdekel a a bakonybéli monostor ezeréves története és mai lakóinak életet, azt bizonyára leköti majd a változatos kínálat (kiállítás-film-arborétum-bolt). A Csillagda lelkes idegenvezetője pedig részletesen beavatott az űrutazások és Mars-látogatások rejtelmeiben; majd a kupolás terem égboltjára vetített film révén megcsodálhattunk a városi lakósok számára a fényszennyezést miatt örökre rejtve maradó égbolt csodálatos titkait. Ilyen gazdag, élményekkel teli szívvel és lélekkel érkeztünk haza erről a pünkösdi hétvégéről, melynek minden részét csak ajánlani tudjuk más családoknak is.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!