Tata és Tatabánya – két remek kiránduláshelyszín

Jártatok már a tatai Fényes Tanösvényen? És a tatabányai Turul szobornál és a Szelim barlangnál? Az előbbit egy kedves barátnőm ajánlotta, az utóbbi régi tervünk volt, hiszen annyiszor elautóztunk már alatta, így a múlt szombati csodás indián nyári (vagy vénasszonyok nyara) időben elmentünk oda. Mindenütt kellemes meglepetésekben volt részünk, így a nap végén egyöntetűen megállapítottuk: vissza kell még mennünk. Addig is, ajánljuk mindenkinek. 

A járvány fejleményeitől terhelt hétköznapok után (erről majd külön írok; most már képes vagyok kevésbé indulatosan gondolni az elmúlt napjainkra…), igyekszünk a hétvégéket a természetben tölteni, ahogy anno a járvány első hulláma idején is. Így szeptember elején többször visszamentünk a Balatonra, a Horvátországban megszeretett kempingezős életmódot kipróbálva és a csodás időjárást kihasználva igyekeztünk meghosszabbítani a nyarat és kiszakadni a mókuskerékből. Tata környéke helyett eredetileg a Velencei-tóhoz mentünk volna kempingezni és biciklizni, de a gyerekeim nem teljesen egészséges állapota miatt sétálósabb programot választottunk– akkor még nem sejtve, hogy végül így is egy elég sűrű, de nagyon tartalmas, élménydús szombati napban lesz részünk.

Már többször leírtam: nincs számomra szebb hely a világon, mint a Szent Anna-tó. Az erdős hegyek övezte vulkáni kráterben meghúzódó gyönyörű, tiszta, hideg vizű tó és a mellette lévő láp, a Mohos titokzatos világa, gyermekkorom családos és fiatalkorom barátokkal töltött kirándulásainak örök emlékű, bármikor nosztalgiázásra invitáló helyszínei. Nagy meglepetésemre a tatai Fényes Tanösvény rájuk emlékeztetett, és persze azonnal elvarázsolt: a földből felbugyogó források, a lápos vidék, a természet csendje, a nyikorgó palló, amin végigsétáltunk, a békák brekegése, a kacsák és szárcsák gágogása és szárnysuhogása, a szitakötők surrogása… éreztem, ahogy a hétközbeni eseményektől nemkicsit megtépázott idegeim kisimulnak, napok óta kínzó fejfájásom elmúlik és csak mosolygok. Nem tudom ennél jobban leírni; egyszerűen látni kell. (Ahogy persze a Szent Anna-tavat is.)

Amikor pedig végigértünk és a nagyon retro hangulatú étkezdében megebédeltünk, a fürdőgatyás szépkorúak látványából rájöttünk: ugyan már szeptember 20.-a van, de nyitva még a strand, így oda is benéztünk. Bár a medencékben már nem volt víz, találtunk egy hideg vizű tengerszemnyi kis tavat, amiben az egyetlen teljesen egészséges gyermekem boldogan megfürdött. (Ő megtehette alsógatyában, én már nem mertem, pedig anno a Szent Anna-tónál simán…de hát az régen volt. Arcán ugyanazt a boldog-büszke mosolyt láttam, mint amikor én dideregve kijöttem a hideg vizű tóból egy-egy őszi kirándulás alkalmával, amikor barátaim többsége már nem ment bele alacsony hőmérséklete miatt.) 

A tanösvény után átsétáltunk az Öreg-tóhoz (pontosabban átsétáltunk volna, de családtagjaim lebeszéltek a sétáról, így autóval tettük meg), ott már nem próbálkoztunk a fürdéssel, csak csodáltunk a minden évszakban szép tó látványát. Már amennyire lehetett, mert éppen belefutottunk a helyiek tóvédő, építkezés elleni tüntetésébe. Akkor jött az ötlet, hogy ha már nem sétálhatunk a tó körül  nyugiban, menjünk el a Tatabánya melletti turul-szoborhoz. Azt gondoltuk, ott nem lesz senki…

Nem tudtam ugyanis, hogy legutóbbi, sok évvel ezelőtti ottlétünk óta teljesen átalakult a helyszín. Látogatóközpont épült, közkedvelt kiépített kirándulóhelyszín lett, vásáros bódékkal és turul-madaras szobrokról szóló információs táblákkal, kitáblázott ösvénnyel a Szelim-barlanghoz és a kilátóhoz. Így a hatalmas madarat – amely állítólag Európa legnagyobb állatábrázoló szobra – csak annyi időre közelítettük meg, amíg körbejártuk és megcsodáltunk fentről a várost és az alattunk kapaszkodó bátor hegymászókat, utána inkább felkerestük a barlangot, gyermekeink nagy örömére. Teljes volt a lelkes döbbenetük, milyen hatalmas és különleges a barlang nagyterme és hány sziklatömböt meg lehet mászkálni benne – tériszonyos édesanyjuk nagy örömére. 

Amikor már a barlang nagytermének minden zegzúgát bejárták és már éppen indulni akarunk hazafele, a látogatóközpont mögött felfedeztünk egy gyerekeknek szóló mászófalat, amit ingyen kipróbálhattunk. Megtudtuk, hogy a működtetők „vasalták” meg a turul szobor alatti hegyet is, és három másik helyszínen is vannak pályáik (Cuha-Völgy, Csesznek és Sárospatak); sőt, ők működtetik az Orczy Kalandparkot is. (További részletek a honlapjukon.) Miközben mi, felnőttek elbeszélgettünk a hegymászás mozgásfejlesztő előnyeiről, és a hegymászásról, mint közös családi programról (erre még hangolódnunk kell, azt hiszem, különösen nekem, de a gyerekeink és a fotókon látott csodás helyszínek kedvéért valószínűleg előbb-utóbb kapható leszek rá), a gyerekek rendületlenül mászták a falat és csak akkor voltak hajlandóak le- és eljönni, amikor megígértük nekik: visszajövünk ide (szombaton, szeptember 26-án lesz egy egész napos ingyenes programjuk!), és majd megnézzük a többi helyszínt is. 

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger