Anyák napjára – nevessük együtt!
Napok óta töröm a fejem, hogyan emlékezzek meg idén az anyák napjáról. Édesanyámról nemrég írtam, most inkább másról szeretnék. De sem sziruposat, sem panaszkodósat, és arról sem írnék, amiről már annyian mostanában: eddigi nem kevés szerepeink (szakács, cukrász, takarítónő, mosónő, vasalónő, varrónő, fodrász, kertész, szerelő, mesemondó, logisztikus, programszervező, pszichológus, döntőbíró) mellé megkaptuk a programszervező/logisztikus masters fokozat és a tanító/tanár szerepeket is. Úgyhogy valami mást kellett kitalálnom.
A nagycsaládos szülők klubja FB csoportjában nemrég egy édesanya megosztott egy vicces történetet, mire rengeteg hasonló sztorit kapott vissza a többiektől. Ezekből gyűjtöttem össze egy csokorral, hogy ma ne csak szép, hanem vidám napja is legyen karanténlétben megfáradt anyatársaimnak. Vállaljuk fel tökéletlenségünket és nevessünk magunkon és másokon egy kicsit!
Konyhai sztorik:
- A telefonomat betettem a hűtőbe, mialatt kipakoltam a reggelihez. Mivel le volt némítva, fél napig kereste a család!
- Én hasonlóan jártam, csak még a tv távirányítót is mellé tettem.
- Én múltkor a sógornőm szájába nyomtam be majdnem a cumit, de szerencsére még időben kapcsoltam.
- A gyerekkel a kezemben álltam a hűtő előtt, és nem értettem, miért nem fér be. Aztán rájöttem, hogy nem is a gyereket akartam betenni, hanem a maradék tápszert.
- Amikor fáradt vagyok, rendszeresen tápszert teszek a kotyogós kávéfőzőbe.
- Egyik álmos reggel egymás mellett két bögre: az egyikben tejes kávé, a másikban tea. Kiveszem a citromlevet a hűtőből, és lazán beleöntöttem a tejeskávémba…és néztem, ahogy rögtön összekapta a tejet a citromlé.
- Pár éve a gyerekeimnek főztem a teát. Citromlé helyett olajat sikerült a teába önteni. Mindkettőnek sárga a kupakja, amit csak megfogtam és öntöttem, de nem néztem mi az. Aztán csodálkoztam, hogy gyöngyözik a tea teteje…
- Finom a tejbegríz fahéj helyett borssal is…
- A múltkor a kígyóuborkát kerestem vacsi után csomó ideig, hogy berakjam a hűtőbe, de sehol nem találtam. Másnap a folpackos/alufóliás fiókban találtam rá. Az alakjuk végülis kb. egyezik…
- Hétvégi grillezéshez szeleteltem fel a zöldséget, majd mikor kész, azzal a lendülettel belesepertem a vágódeszkáról a szemetesbe…
- Én ugyanezt csináltam: kockáztam a húst, és a serpenyő helyett a moslékos vödörbe dobtam, ami megy a disznónak…
- Mosógép helyett a hűtőszekrénybe pakoltam a szennyes ruhát, és csodálkoztam, mióta van világítás a mosógépben…
Gyerekes történetek:
- Újszülött ikreimmel (a kétéves tesó mellett), előfordult, hogy az egyiket kétszer tettem egymás után tisztába, a másikat meg egyszer sem. Ez leginkább azért vicces, mert az egyik fiú, a másik lány…
- Az első lányomnál történt, kb. kéthetes lehetett. Nagyon keveset aludtam akkoriban… Hallom, hogy sír, simogatom, simogatom. De sír még mindig. Hát mi a fene, miért nem nyugszik meg?… Aztán feleszméltem: a kutyát tettem mellém, és azt simogattam…
- Egyszer a nagyot vittem a védőnőhöz. Kétéves lehetett. Az öcsém poénból a plüss gorillát kötötte be az ülésbe, míg én telefonáltam. A sarokig elmentem mire feltűnt, hogy nagyon könnyen megy a bicikli…
- A fiam magyarázta a matekot, közben ebédet adtam a három éves ikreknek. Megsimogattam az egyiket, és mondtam neki: jó étvágyat a matekhoz, edd meg szépen mindet!
- A 17 hetes kislányomat hajnali 3-kor úgy szoptattam meg, hogy nem csatoltam le a melltartómat. Arra ébredtem, hogy még mindig nem tudott elaludni a gyerek…
- Ma este raktam a 27 éves fiam elé egy üveg bébiételt…De amit soha nem fogok tudni űberelni az az, amikor a férjemmel volt találkozóm és hátulról ráugrottam és letakartam a szemeit. Hirtelen megfordult és kiderült: nem ő volt az!
- Nekem az első gyerekem nem igazán akart éjszaka aludni. Az egyik éjszakai etetés után úgy emlékeztem, hogy ott van mellettem. Apa fordult, én azzal a lendülettel szó szerint lelöktem az ágyról, mondván ráfeküdt a gyerekre. Mire kiderült, hogy ő már visszarakta a kiságyba a babát, hogy tudjunk aludni normálisan.
- Egyszer kerestem a gyereket a kiságyban meg a babakocsiban, akivel még terhes voltam. Fél-egy évvel később megint kerestem mindenhol, miközben mellettem aludt!
- Amikor a középső lányom másfél éves körül volt, mindig ő nyomhatta meg a gombot a mosogatógépen, én pedig megtapsoltam, hogy milyen ügyes. Egyszer éppen aludt mikor pakoltam. Automatikusan ment minden: ajtó becsuk, gomb megnyom és taps meg ügyes vagy…
- Az ikrek az ovi ajtajában tobzódtak. Fogtam kettőt, mire egy apuka szólt, hogy reggel melyik csoportba tegyem le a fiát.
- Egyszer majdnem elvittem egy idegen gyereket az oviból. A tesója aznap beteg volt, nem kísért el minket és így nem tudott szólt, hogy nem a mienkkel indultam haza…
Bevásárlós-autós-keresős szösszenetek:
- Pár éve vásárolni voltam a férjemmel, aki mondta nekem, hogy beáll a sorba a pénztárnál. Én ezt valahogy nem hallottam meg és lelkesen pakoltam egy bevásárlókocsiba. Egyszer csak megszólalt valaki: szerintem ennyi elég lesz…
- Miután megszereztem a jogsit, aktívan el is kezdtem vezetni. Legtöbbször én vezettem, hogy rutinom legyen. Egyik alkalommal valamiért az anyósülésre szálltam be. Rengetegen láttak, mert pont a helyi kisbolt előtt voltam. Nem mertem átülni, úgy tettem, mintha a férjem várnám. Nem merem bevallani, mennyi idő után tudtam átcsusszanni a másik ülésre és gyorsan elhajtani…
- Én a bejárati ajtót akarom rendszeresen az autó kulcsának gombjával kinyitni. Még nem sikerült. Na de majd egyszer…
- Amikor bementem a bankba, mert a netbank letiltott rossz jelszó miatt, azt mondta a hölgy, fáradjak oda a géphez, és az adott ideiglenes jelszóval lépjek be, majd változtassam meg a jelszót. Hát vagy 3 perig nyomkodtam a monitort, mire leesett, hogy a billentyűzetet használva, talán sikerülne, mivel nem érintőképernyős…
- Én rendszeresen megnyomom a saját laptopom monitorját, pedig sosem volt érintős laptopom…
- Az is rendszeres volt régen, hogy a bevásárlókocsit tologattam előre-hátra vásárlás/sorban állás közben, és közben fennhangon beszéltem hozzá, mondtam neki, miket vásárolgatunk…
- Rendszeresen keresem a telefonom, miközben azon beszélek valakivel…
- A karácsonyi bulin nagyon belemerültünk egy beszélgetésbe és közben felvágtam a mellettem ülő felettesem tányérján lévő húst! Nem szólt egy szót se, hagyta hadd csináljam, megköszönte és aztán jó nevettünk a végén.
- Én a múlt héten bepakoltam a szárítógépet, benne a macskusz. Még hoztam bele ruhát szárítani, azt is betettem, a macskuszt nem láttam már, hogy benne lenne. Elindítottam. Ment 1-2 kört, de fura hangja volt… Azonnal megállítottam, a macskát kivettem. Hál istennek semmi baja nem lett!
- Amikor egész télen kocsival jársz, és tavasszal a bicajon is indexelni akarsz….
- Amikor a villanykapcsolóval próbálod le húzni a WC-t, többször is, és nem érted, miért nem jön a víz…
És hogy az apák se maradjanak ki:
- A férjem a gyújtóssal együtt a telefonját is betette a cserépkályhába, hamuzás alkalmával az éghetetlen panel maradványaiból derült ki, hova tűnt….
- A férjem az öt hónapos lányunkat (a 3 éves helyett…)majdnem letette azzal, hogy menjél játszani szépen!
- Egyszer apa kivitte a szennyes ruhákat teregetni. Még jó, hogy csak pár darabot teregetett ki, mert észrevettem..
- Az enyém is kiteregette a szennyest. Kérdeztem: nem volt fura, hogy száraz? Azt mondta: néhány nedves is volt benne (használt törölköző persze), de azt hitte ilyen jó a centrifugánk. Kérdeztem azt is: nem volt fura szaga? Erre ő: hát éreztem valamit, de nem tudtam mi az…
Ha neked is volt/van hasonló vicces történeted, írd meg! Nevessünk együtt magunkon.
Antal-Ferencz Ildikó
Szabadúszó újságíró