-
Tizenegyedik hetünk Amerikában, avagy iskolai élmények minden mennyiségben
A szeptember mindenhol és mindig sűrű. A tavalyi azért volt extrém, mert akkor ismerkedtünk meg az amerikai oktatási rendszerrel. Nosztalgikus, ugyanakkor tanulságos élmény visszaolvasni akkori kihívásainkat és igyekezetünket, hogy lépést tartsunk mindennel.
-
Első napjaink Amerikában, avagy “Jézus tudta, miért kell ide jönnötök!”
Lassan egy éve élünk a tengerentúlon; épp itt az ideje, hogy a közösségi oldalamra kitett napi-heti bejegyzéseimet csokorba fűzve átkerüljenek a blogomra is, hogy könnyebben (vissza)olvasható legyen ez az online napló. A hosszú és kalandos év távlatából már én is megmosolygom kezdeti rácsodálkozásaimat Amerikára és itteni életünkre; azóta sok mindent megszoktam (és sok mindent nem), illetve másképp látok; mégis úgy döntöttem: nem módosítom az eredeti bejegyzéseket, csak legfeljebb rövidítem; hadd maradjon meg azok színe-szaga-hangulata. Indulás és érkezés Júl. 1. Megérkeztünk!!! Július elseje eddig is nagggyon különleges nap volt. 2006-ban, azaz 16 éve lettünk házasok Isten színe előtt, és két évvel később ugyanezen a napon lettünk szülők. És most az élet úgy hozta,…
-
Elkezdődött és reméljük, még jó sokáig tart!
Mármint az iskola. Tegnap három iskolást indítottunk útnak, akik közel hat hónapja várnak erre (nyaralás közben természetesen kevésbé, de előtte-utána annál inkább), és velük együtt persze mi is. Milyen gondolatok jártak a fejemben, amikor az első (offline) iskolás napra készültünk és most, hogy túl vagyunk rajta, de nem tudjuk, mi vár még ránk?… A gyerekek végre mehetnek óvodába-iskolába, de a körülmények egészen mások, mint legutóbb voltak. Az ovisok (és szüleik) előnyben vannak, hiszen ők ezt már a nyár folyamán gyakorolhatták, a sulisoknak viszont nagyon sok újdonsággal kell most szembesülniük. Ugyanaz tehát a helyszín, az osztálytársak és a tanárok, mégis teljesen mások az együttélési szabályok. Eddig a közösségi együttlétet, beleértve a…
-
„Mindenképp szükségesnek tartanám, hogy legyen átmenet az óvoda és az iskola között”
Még javában tombol a nyár, de a szülők fejében egyre gyakrabban megfordul az iskolakezdés gondolata. Az iskolásokéban a technikai felkészülés és a várakozás izgalma, a nagycsoportosok szüleiben pedig leginkább az, mikor kellene elkezdeni foglalkozni a jövőre esedékes iskolakezdéssel, és ha igen, hol, hogyan. Pincz Petrát, a hiánypótló Áthidaló Program alapítóját kérdeztem az ilyenkor gyakran felmerülő szülői kérdésekről és az általuk nyújtott lehetséges megoldásokról. Tényleg minden gyermeknek szüksége van iskolaelőkészítésre, egy átlagos fejlődésűnek is? Nagyon sok gyermek kerül hozzám vizsgálatra, felmérésre minden évben. Vannak köztük olyan gyerkőcök, akiknek nem feltétlenül javasoljuk, hogy részt vegyenek a nyolc hónapos Áthidaló Programban. A legtöbb esetben azonban kiderül, hogy bizonyos területeken van olyan lemaradás, ami…