Kilenctől ötig – bemutató a József Attila Színházban

A járvány miatt tavaszról elmaradt, és az eredeti szereposztáshoz képest többszörös szerepcserével mutatott be újabb musicalt pár napja a József Attila Színház. A klasszikussá vált film alapján készült eredeti Broadway produkció magyar változatára picit kételkedve ültem be. Általában sem vagyok oda a musicalekért és a héten már láttam egyet, ugyanott és ugyanattól a rendezőtől (Szente Vajk, Macskafogó; igaz, az nagyon bejött), különösen nem az együgyű üzenetű, amerikai filmadaptációs musicalekért. Mégis tetszett a 9-től 5-ig. 

A történet ezesetben sem túl bonyolult: a pökhendi, nagyképű és „persze” nyíltan hímsoviniszta cégvezető ellen fellázad három bátor/vakmerő női alkalmazott és őt fizikailag is félretéve négy hét alatt felvirágoztatják a céget (ember- és családbaráttá teszik, s közben a termelékenységet is jelentősen megnövelik), majd a vezérigazgató jóváhagyásával egyikük hivatalosan is átveszi a cég vezetését. A trióban van gyermekét egyedül nevelő özvegy középkorú nő, fiatal és nagyon szőke titkárnő és férje hűtlensége miatt válás előtt álló tapasztalatlan munkakezdő lány, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz (a közös munkahelyen és a közösen utált főnökön kívül), de ez mégis elég lesz ahhoz, hogy közös cél és mély barátság alakuljon köztük.

A fő üzenet mellett („az új vezető férfi a nő”) jól elfért még néhány nem éppen mai, mégis sok helyen még mindig újdonságnak számító gondolat az egyenrangú párkapcsolatról, a házastársi hűségről, a női külsővel kapcsolatos előítéletekről, a női barátságról, az ember- és családbarát munkahelyről. Mindezt sok-sok zenével, tánccal, szóbeli és helyzetkomikummal, tehetséges és (mind eredeti, mind beugró szerepükben) láthatóan élvezettel lubickoló színészekkel tálalva. Kezdés után pár perc után újra elfelejtettem, hogy nem szeretem a Musicalt (ahogy a Macskafogónál is). 

Az eredeti szereposztás jelentősen megváltozott: Polyák Lillától Violet szerepét Auksz Éva vette át, aki így Roz Keith szerepét átadta Náray Erikának, Judyt pedig Szinetár Dóra helyett Gubik Petra játssza. Az eredeti lázadó trióból plusz főnökimádó titkárnőből tehát egyedül Korponay Zsófi maradt Doralee szerepében, mégis mind remekül helytálltak; legalábbis nekem egyáltalán nem volt hiányérzetem, sőt. És jól láthatóan és hallhatóan a közönségnek sem: a darabot többször megszakította az ovációs taps, s nemcsak egy-egy jelent végén, hanem egy-egy jól sikerült mondat vagy akár mozdulat után is. És ezekből volt bőven. Náray Erikának már a megjelenését is hangosan díjazták, s többször ismételnie kellett egy-egy mondatát, mert nem hallatszott a közönség zajos tetszésnyilvánítása miatt. Auksz Éva és Gubik Petra beugrása is abszolút telitalálat volt, ahogy Korponay Zsófi választása is; mindhárman gyönyörű hanggal, látványos arc-és táncjátékkal.  (Mint azóta megtudtam, Polyák Lilla és Szinetár Dóra visszaveszi a szerepeit, a beugrók másod-szereposztásként maradnak, úgyhogy hamarosan lesz lehetőség az eredeti verziót is megnézni.)

És ha már színészek, akkor essen szó az utált főnökről is, Zöld Csaba Mr. Hartjáról, aki eléggé együgyűre sikeredett, különösen a darab elején, később valamelyest izgalmasabbá vált; ha nem is a figura maga, hanem az, amit a színész kihozott belőle. A szünet elején még mindig kikötözve logó férfi például kiszólt a közönségnek: „Legyenek szívesen tapsolni, amíg összemegy a függöny, mert ez így nagyon kínos…”

Ami pedig az alapüzenetet illeti, nem állnék neki a téma hosszas boncolgatásnak, hiszen már annyian annyi mindent írtak róla. A munkahelyek többségénél ma már azért egyértelmű, hogy egy nő is lehet jó vezető és hogy fontos a családbarátság, sőt; a kérdés ma már inkább az, hogy egy nő, ha családja is van, el tudja-e/akarja-e vállalni egy cég vezetését; s ha igen, mekkora árat kell fizetnie érte. 

(Fotók: Kállai-Tóth Anett, Forrás: József Attila Színház)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!