Táncon innen és túl – Holló András kerekesszékes tánctanárral beszélget Sz. Kiss Mária

A tegnapi nagyheti könyvajánlóm után ma egy másik olyan könyvet szeretnék ajánlani, amely ugyanarról a nagyon fontos üzenetről szól: minden mélységből van kiút, minden helyzetből fel lehet és fel is kell állni. És ez egy szerető házastárs és a hit segítségével jóval könnyebb (de nem könnyű!), mint anélkül. Dr. Csókay András agysebész életéről, munkájáról, kisfia balesetéről, házasságáról és hitéről szóló tanúságtétele után íme Holló András tánctanár életéről, balesetéről, házasságáról és hitéről szóló tanúságtétele.

Amikor megkerestem a Harmat Kiadót egy interjúkötet ötletével tavaly, azt mondták, most nem aktuális, mert az általam javasolt alany élete sokban hasonlít a nemsokára megjelenő könyvük alanyához. Így hallottam a könyvről még azelőtt, hogy a nyomdából kijött volna. Mivel tudtam, kiről van szó és azt is, hogy ki kérdezte ki őt – a szerző előző interjúkötete, a Reini is nagyon megfogott -, kíváncsian vártam, hogy kézbe foghassam a könyvet.

Nem csalódtam ezúttal sem; sem a szerzőben, sem az alanyban, így Harmat a kiadóban sem. Holló András mellbevágó őszintéséggel beszél nemcsak a balesete részleteiről, hanem a baleset előtti és utáni életéről, házasságáról, munkájáról és mély hitéről. Sz. Kiss Mária pedig őszintén és bátran tesz fel haraggal, hűtlenséggel, megbocsátással, intimitással kapcsolatos kényesebb kérdéseket is, és mindig rákérdez az emberi cselekedetek mögötti érzésekre is. És a végén bemutatja a “másik” oldalt is, András feleségét, Makovecz Virágot is kikérdezve egy fejezet erejéig. Olyan érzésem volt mindvégig, mintha ott ülnék velük, minden fontos kérdésemre választ kapnék és szívesen folytatnám (a könyv befejezése után is) – újságírói szakmai körökben úgy tartják, éppen ez a három a jó interjú legfőbb ismérve.

Néhány elgondolkodtató és kedvcsináló idézet a könyvből:

„A dolgokhoz való hozzáállásunk tanulható, fejleszthető – a hitet azonban nem lehet tanulni. A hit egy egzisztenciális út, melynek egyetlen forrása az Isten. Teljesen mindegy, hogy a környezetemben lévő emberek mennyire mélyen hisznek, az én hitemet nem fogja megszülni, az én hitem nem abból fog fakadni. Legfeljebb mintául szolgálhat számomra, jelezve, hogy van hit, és hogy tényleg létezik a tárgya, vagyis Isten. Az Istennel való kapcsolat azonban mindig egyedi és személyes.”

„A feladat, a munka, a család eltartása iránti felelősség erősen élt bennem korábban is, alapvetően meghatározta a működésemet. Akkor tudtam igazán jelen lenni a családban, ha a munkámat elvégeztem. Isten azonban nem volt az első helyen. Azóta mér megértettem, hogy akkor tudok a családomban helytállni, ha Istennel és a világgal rendben vagyok, a családdal való kapcsolatom erősíti a másik kettőt. Ez egy oda-vissza ható folyamat.”

„Hónapokkal később derült ki, hogy annál a mozdulatnál tört el a gerincem ott, ahol eredetileg csak repedt volt, csakhogy ezt akkor senki nem vette észre. (…) Ott derült égből villámcsapásként ért, amivel az orvos fogadott: nyugodtan feladhatok minden reményt, mert ebből a helyzetből úgysem fogok soha felállni. (..) Mondhatni erősebb ítélet volt a balesetnél, hiszen befejezetté nyilvánította a gyógyulásomat, ugyanakkor bedobott engem Isten karjaiba. (..) Ezt nekünk, kettőnknek kell letárgyalnunk Istennel.”

„Amikor azonban visszatértem ismét abba a környezetbe, ahol addig egészségesen éltem, akkor szembesültem igazán mindazzal, amit elveszítettem. (…) Megtapasztaltam a teljes fizikai korlátozottságot, s hogy ez a kiszolgáltatottság iszonyatosan rossz állapot. Ekkor olyan mélypontra kerültem, hogy még az öngyilkosság gondolata is megfogalmazódott bennem. (…) Nem, ekkor sem Istenre haragudtam, hanem magamra lettem egyre dühösebb, és ez a düh vitt el odáig, hogy egyik nap azt mondtam magamban, hogy akkor most véget vetek az életemnek, mert ennek így semmi értelme.”

„Anyukám szolgáló szeretetével ellentétben Virág egészen másképp viselkedett velem. Már említettem, hogy szerette volna, ha jobban részt vennék a család életében, legalább az ünnepeken. Aztán amikor hazakerültem, és ő látott el, egyszer csak azt mondta, hogy ő nem akar az ápolóm lenni, mert ő a feleségem. Legyek szíves, oldjam meg, hogy felöltözöm, vécére megyek, megfürdök. Mindent oldjak meg, mert meg tudom oldani. Hiszen semmi más dolgom nincsen egész nap, addig gondolkodjak rajta, amíg nem sikerül.”

„Az emberi kommunikációban a legnehezebb a fogalmi információk közlése, mert a fogalmak nem jutnak el az ember szívéig. Az életben a dolgokat meg kell élni, át kell érezni, az kell, hogy belemosódjon az énedbe! Nálam ez akkor még nem történt meg, ráadásul az egész az egóm utalta a viselkedésemet. Tehát esetemben ez a félrelépés leginkább a személyiség gyengeségéből fakadt. És még egy fontos háttere volt: évekig nem született gyermekünk (…) Valóban rengeteg házasság azon megy tönkre, hogy nem születik meg a vágyott baba. Úgy gondolom, ez olyan komoly társadalmi elvárás, amely teljesen beleég az ember fejébe. Holott a házasság nem a gyermekről szól!”

„Úgy látom, nagyon sok fiatal hasonlóan pörög, mert belemagyarázza magának, hogy mennyi munkára van szükség a megélhetéshez. Pedig ha elgondolkodna rajta, hogy a kitűzött céljához közelebb jut-e napi négy-öt órával több munkával, rájönne, hogy alig-alig, azonban a magánélete, az emberi kapcsolatai felőrlődnek egy ilyen életformában. (…) Ma már tudatosan küzdök ez ellen a hazugság ellen, mert betegséghez, munkamániához vezet. És bezár, hiszen nekem abban az időszakban az emberi kapcsolataim a fiatal tanítványaimra korlátozódtak. Virággal a tánctudásban is eltávolodtunk egymástól (…) Katasztrófa végiggondolni, hogy milyen elképesztően másként működtem akkor! És mekkora csoda, hogy Virág még mindig mellettem van.”

Táncon innen és túl – Holló András kerekesszékes tanárral beszélget Sz. Kiss Márta, Harmat Kiadó, Budapest, 2020.

(Képek forrása: www.budakalasz.hu)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!