Untener Orsi: Egy jó edző ismeri a tanítványa lelkét

Gyereknapi sorozatom mai alanya egy edző. Orsit sokáig csak látásból ismertük: amikor a Külker Sportparkban strandoltunk, feltűnt egy jellegzetes külsejű (fekete tüsi hajú) oktatónő, aki mindig nagyon határozottan beszélt a gyerekekkel, de aki körül mindig rengeteg kölyök lógott, láthatóan ragaszkodtak hozzá. Aztán egy úszótábor során személyesen is megismertük, majd annyira megszerettük, hogy azóta úszóedzőnk lett. Sőt, mivel a fiúk közben „kirepültek” a kezei alól vízilabda-edzésre, én beszálltam a lányunk mellé, így nemcsak szülőként ismerem és szeretem őt, hanem immár a tanítványként is.

Mi volt az a személyes indíttatás, ami az úszás, a tenisz, illetve a gyerekek oktatása felé terelt?

Nagy családban nőttem fel, a szüleim pedagógusok, egyértelmű volt, hogy valamilyen formában én is a gyerekek közelében leszek. Mivel az öcsém hét évvel fiatalabb nálam, már kamasz koromban ösztönösen elkezdtem őt tanítgatni, nevelgetni. Mikor anyukám hazajött az iskolából, alig vártam, hogy segíthessek a tanítványai dolgozatainak javításában. Apa pedig nagy sportszerető, a mai napig aktívan teniszezik, neki köszönhetem a sport iránti rajongásomat.

Nemcsak oktatod őket, hanem sokat beszélgetsz is velük, jól ismered őket és családjaikat, nyáron folyamatosan tábort szervezel. Miért tartod fontosnak a sporton túlmutató kapcsolattartást?

Szerintem egy jó edző, oktató akkor tud hatékony lenni, ha ismeri a tanítványa lelkét, a benne zajló folyamatokat. Sokszor még az edzéstervtől is el kell térnem, ha azt látom, hogy valami bántja a tanítványt, esetleg otthon vagy az iskolában nincs minden rendben. De nemcsak a problémákat, hanem az örömöt, a jó híreket is megbeszéljük, és ilyenkor egészen más hangulatban telik az edzés. Ha jó a kapcsolat az edző és tanítványa között, akkor sokkal nagyobb sikereket érhetünk el közösen.

Többféle korosztállyal dolgozol. Számodra melyikkel a legkönnyebb, illetve legnehezebb szót érteni?

Óvodásoktól kezdve a nagyszülőkön át mindenféle korosztállyal foglalkozom. A felnőttekkel a legnehezebb. A gyereknek elmondom mi a feladat, és végrehajtja. Egy felnőtt folyamatosan visszakérdez, mindennek keresi a miértjét, sokszor úgy véli, „jobban tudja nálam” és nem veszi tudomásul, hogy idősebb korban már nem mindig sikerül egy feladatot tökéletesen végrehajtania. Ilyenkor türelmetlen, ideges és nehéz pozitív irányba átzökkenteni.

Sokan szidják a „mai gyermekeket”. Te milyennek látod őket?

Nyilván sokat változott a világ és ehhez alkalmazkodni kellett a mai gyerekeknek is. A sokféle videójáték, mobiltelefon, korlátlan internet mellett elég nehéz dolga van egy sporttal foglalkozó szakembernek. Ennek ellenére, ha mi edzők meg tudunk újulni, érdekessé tesszük az edzéseket, kellőképpen motiváljuk őket, akkor nyert ügyünk van, mert ugyanúgy vágynak a szeretetre, figyelemre, törődésre mint anno mi is!

Na és a szülők? Velük is állandó kapcsolatban vagy…

Sajnos sok esetben pont a szülő „rontja el” a gyereket azzal, hogy a gyerek kezébe adja a mobiltelefont, tabletet, mert talán ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak. Nyilván szülőként is nehéz lehet ehhez a felgyorsult világhoz alkalmazkodni, mivel egyre többet dolgoznak, így a gyerekekre kevesebb idő jut. Szerencsére az én tanítványaim körében nem ez a jellemző.

Mire tanítottak téged a gyerekek (és szüleik)?

Talán a legfontosabb, hogy nemcsak a „száraz tananyag”, az edzésterv létezik, amit meg kell valósítani, ha törik-ha szakad, hanem folyamatosan alkalmazkodni kell a körülményekhez. Türelemmel és odafigyeléssel sokkal többet ki tudok hozni egy gyerekből vagy egy felnőttből. Nem fog minden egyből sikerülni, de pozitívnak kell maradni és értékelni az apró örömöket, kis lépéseket.

Melyik a számodra legemlékezetesebb történeted?

Közel húsz éve táboroztatok, illetve oktatok felnőtteket-gyerekeket. Millió örömteli történetem van, de talán az egyik legkedvesebb egy Zsófi nevű tanítványomhoz kötődik. Zsófi harmadik osztályos tanuló volt, mikor elkezdett nálam úszni. Félt a víztől, a fejét sem merte beletenni. Ahogy teltek a hetek, hónapok, szépen megtanult úszni és egy edzés végén azt mondta, hogy ő is úszótanár szeretne lenni. Már ez a mondat is nagyon jólesett és örömmel, büszkeséggel töltött el. Zsófi tavaly szerzett úszóoktatói diplomát a TF-en.

A járványhelyzet mennyire változtatta meg a munkádat?

A járványhelyzet a munkámra abból a szempontból nem volt jó hatással, hogy az iskolákkal együtt az uszodákat is bezárták, így csak néhány lakóparkban tudtam folytatni az oktatást. Nekem is meg kellett újulnom és alkalmazkodnom a „szárazföldi léthez”. Úszás és teniszórát elég nehéz online tartani, így az erőnléti edzésekre, gimnasztikára, futóiskolai feladatokra került a hangsúly. Szerencsére nem estem kétségbe, a tanítványok is rugalmasan álltak a megváltozott helyzethez, és jól tudtunk együttműködni. Ami a folytatást illeti, hamarosan indul a táboroztatás…

És hogy látod: a gyerekeket mennyire változtatta meg az elmúlt egy év?

A gyerekek szerencsére gyorsan alkalmazkodnak, azonnal reagálnak a változásra. Ahogy pillanatok alatt áttértek az online oktatásra és úgy ültek le a számítógép elé mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, ugyanolyan könnyedén ültek vissza az iskolapadba is. Talán a lecsökkent személyes beszélgetések, találkozások száma miatt most még nagyobb igényük van rá, hogy meghallgassák őket. Ebben kell, hogy minden felnőtt – legyen az tanár, szülő vagy az edző, oktató – partner legyen.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!