David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

„Zöld hetem” mai részében a téli szünetben többször megnézett legújabb David Attenborough-természetfilmet ajánlom. Ebben a 93 éves legendás műsorvezető elmeséli életének és a Föld evolúciójának történetét, gyászolja az elveszett „vad” világot, és elárulja, hogyan képzeli el a jövőt. Mivel először nem találtuk meg a magyar nyelvű verziót, angolul néztük végig, időnként megállítva és fordítva a lényeget a gyerekeknek. Ezután apjuk tíz perces részenként újranézte velük és lefordította az egészet. Nagy élmény volt, nemcsak a film látványvilága és fő üzenetei, hanem az apával közös „nyelvtanulás” is.

Attenborough korábbi természetfilmjeiből is láttam jó párat, talán a legtöbbet még gyermekfejjel. Felnőttként már inkább arra emlékszem, hogy míg a természetről csodálatos – hol szemet gyönyörködtető, hol elborzasztó látványvilágú – filmeket készített, egyre durvább emberellenes nézeteket vallott. Például egy interjúban a Föld pestisének nevezte az embert és egymilliárdban javasolta maximalizálni a népességszámot. Az ilyen kijelentései miatt számomra egyre kevésbé tűnt vonzónak munkássága, egyre ritkábban néztem filmjeit. Viszont a legutóbbi, talán legutolsó alkotásában mintha konszolidálni akarná korábbi drasztikus álláspontját. Úgy érzem, ebben a filmben a hangsúly nem azon van, hogy az ember mennyire kártékony és hogyan pusztítja el a Földet; inkább azon, hogyan mentheti meg (mert még szerinte sem késő!), és ehhez konkrét, már sikeresen megvalósított példákat is hoz, így reménykeltő a film végkicsengése.

Ahogy a szerző maga is állítja, film egy 80 éve a természetnek elkötelezett, és azóta egész világot bejárt és rendkívüli életet élt idős ember tanúvallomása arról, ő hogyan látja a Föld jövőjét. Azé a Földét, amelynek fejlődésének útját szerinte megváltoztatta az emberi intelligencia (azaz a rossz tervezés és az emberi hibák).

„Kilencvenhárom éves vagyok. Rendkívüli életem volt, de csak mostanra értettem meg, mennyire rendkívüli. Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk. És én tanúja voltam ennek a hanyatlásnak.”

A film Csernobil mai állapotáról szóló döbbenetes képekkel kezdődik és ugyanazzal a helyszínnel fejeződik be, bizonyítva az emberi károkozást és igazolva a természet őserejét, emberiséget is túlélő képességét. És azt üzenve: a Föld túléli az emberiséget, a kérdés tehát az: mi meddig akarunk a Földön élni? A két csernobili képsor között pedig megismerhetjük a Föld fejlődésének történetét, majd azt, ahogy egy emberöltő alatt (1937-től napjainkig) hová jutott és mit hoz a jövő, ha minden marad a régiben. És azt is, hogy mit tehetünk, hogy ezt elkerüljük.

Attenborough állítása szerint a lehető legjobbkor született, hiszen repülővel utazhatott, és így egyike volt az első embereknek, akik megtapasztalhatták az élővilág sokszínűségét, majd ennek a diverzitásnak a folyamatos hanyatlását. Ez utóbbit a tőle már megszokott csodálatos képsorok mellett három, kulcsfontosságú paraméter változásán keresztül mutatja be: lakosságszám, a légkör széndioxid-tartalma és a „vad” területek aránya. A filmet nem lehet és nem is kell elmesélni, de ezeket a számokat azért megmutatnám:

• 1937: 2,3 mrd, 280 ppm, 66%;
• 1954: 2,7 mrd, 310 ppm, 64%;
• 1960: 3 mrd, 315 ppm, 62%;
• 1978: 4,3 mrd, 335 ppm, 55%;
• 1997: 5,9 mrd, 360 ppm, 46%;
• 2020: 7,8 mrd, 415 ppm, 35 %.

És még néhány sokkoló adat arról, hogy a legutóbbi 100 év környezeti változása túltesz minden hasonlón az elmúlt 10.000 (!) évből. 1%-al emelkedett az átlaghőmérséklet és 40 év alatt 40%-al csökkent a jéggel borított területek aránya az északi sarkon, vagyis a bolygónk lassan elveszíti jégtakaróját. A halállomány 30%-át kritikus szintig túlhalásztuk; évente 15 mrd fát vágunk ki; a gátak, a vízszennyezés és a túl sok elvezetett édesvíz miatt az édesvízi állatpopuláció mértéke 80%-al csökkent. A termékeny földterületek fele megművelésre került, a madárállomány 70%-a haszonállat, nagy többségük baromfi. A földi emlősök összsúlyának több mint harmadát mi tesszük ki, 60%-a fogyasztásra tenyészett állatok. Az maradék, az egerektől a bálnákig, csak 4%. Az ’50-es évek óta a vadállatok egyedszáma átlagosan felére csökkent. Az ember nyoma immár valóban globális és mélyreható, hiszen az élet alapjait változtatta meg.

„Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. (…) Ez a mostani bolygó már a miénk, az ember által, az emberért működtetve. Kevés tér maradt a többi élőlénynek. Az emberek eltaposták a világot.”

És a történetnek még nincs vége. Ha így folytatjuk, 2100-ra élhetetlen lesz a Föld nagy része és visszafordíthatatlanul bekövetkezik a hatodik nagy kihalás – állítja a szerző. Szerencsére a filmnek sincs itt vége, hiszen Attenborough nemcsak felteszi a kérdést, hanem meg is adja a választ:

„Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot és magunkat a természet részévé tenni. És ez egyszerűbb, mint gondolnánk. Amit 100 év alatt leromboltunk, azt 100 év alatt helyrehozhatjuk.”

Én ezzel az állítással nem tudunk nem egyet érteni. Különösen úgy, hogy Attenborough jógyakorlatokat is mutat a hogyanra: különböző geotermikus energiák használata, az óceánok védelme „no fish” zónákkal, drasztikusan csökkentett kitermelés, megváltoztatott étrend, erdők újraültetése, a pálmaolajfák termesztésének visszafogása. Ezekhez pedig elköteleződés szükséges minden szinten: egyénileg és társadalmilag, helyileg és globálisan.

„Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést. Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Ehhez több kell mint intelligencia. Ehhez bölcsesség kell. És akarat.”

Én nagyon szeretnék hinni neki és abban, hogy az ember erre is képes. A filmről (nézhető ITT) azóta sokat beszélgetünk a gyerekeinkkel, akik számára így még érthetőbbé és súlyosabbá váltak a korábban itthon is hallott és az iskolában is tanult olyan elvont fogalmak, mint globális felmelegedés, környezetvédelem, környezettudatosság, fenntarthatóság.

A filmmel párhuzamosan megjelent a könyv is, így maximalizálva az elérést: David Attenborough: Egy élet a bolygónkon – A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről, Park Kiadó, 2020.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!