• Család,  Gondolatok,  Hit

    Az én hitem

    A Bloggerképző márciusi 30 napos kihívásának egyik témája. Nem hagyhatom ki; ahhoz túlságosan fontos a számomra.  Tipikus „vasárnapi keresztény” családban nőttem fel, ahol megkaptam minden kötelező, a katolikus egyház által előírt szentséget (keresztelés, elsőáldozás, bérmálkozás, stb.), vasárnaponként ugyan templomba mentünk (ha épp nem volt más dolgunk), de sem akkor, sem a hétköznapokban nem éltük meg igazán a hitünket és így magam sem igazán éreztem át Isten közelségét.  (Két szülőm más-más vallású, ami ugyancsak nem segített a helyzeten.) Emlékszem, egyszer volt egy Isten-élményszerűségem, valamiféle megvilágosodás, hogy nem vagyok egyedül, ami után hetekig nem értettem, hogyan tudtam e tudat és élmény nélkül élni addig, de mivel folytatás nem volt és szüleimtől sem…

  • Család,  Gondolatok,  Hit,  Önismeret

    Mit gondolok a világról?…

    Az egész úgy kezdődött, hogy novemberben becsatlakoztam egy zárt blogger-csoportba (Bloggerképző – ajánlom mindenkinek, akit érdekel az írás!), és belecsöppentem egy 30 napos kihívás közepébe. Akkor még csak fontolgattam a saját blog gondolatát, csak nézegettem a témákat és a témában megírt cikkeket. Egyre nagyobb kedvem lett volna nekifogni, de a meglévő megbízásaim mellett nem maradt időm erre is. Azóta eltelt három hónap, újabb kihívás kezdődött, már majdnem belefogtam, de mégsem tudtam csatlakozni, mert közben kitört a járvány és most mindenki (értsd: férjem és három gyermekem) itt nyüzsög körülöttem 24 órában. Lassan letelik ez a hónap/kihívás is, de most már igazán nem szeretnék a következőig várni, úgyhogy családomtól ellopott perceimben elkezdem…

  • Család,  Hit,  Önismeret

    Ez vagyok én…

    Sziasztok! Antal-Ferencz Ildikó vagyok, nő, feleség, anya, eredetileg jogi szakokleveles közgazdász, pár éve pedig újságíró.  Erdélyben születtem és nőttem fel, mérnök szülők elsőszülöttjeként, öcsém „bezzegnővéreként” (szerencsére nem otthon, hanem „csak” az iskolában, ahova mindketten jártunk), a Székely Mikó Kollégium aranykönyves tanulójaként, számos matek, magyar és egyéb tanulmányi verseny díjazottjaként. Nem csoda, hogy 18 évesen fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal. Voltak ötleteim, például szerettem magyarázni, tudást átadni, de édesanyám lebeszélt a tanári pályáról – amit elfogadtam és azóta is hálás vagyok neki. (Minden tiszteletem a tanároké; nekem nincs elég türelmem egy osztálynyi gyerekekhez. Néha még háromhoz sem…) A jövőről való nagy gondolkodás közben sikerrel megpályáztam egy ösztöndíjat az akkori budapesti…