-
Kemény házaspár: A közös célok minden krízishelyzetben át tudtak lendíteni a holtponton
Házasság hetés sorozatom mai, utolsó előtti házaspárja Kemény Dénes, volt válogatott vízilabdázó, edző és szövetségi kapitány, valamint felesége, Rónai Renáta. Kemény Dénessel többször is készítettem interjút, és egyszer készültünk egy páros beszélgetésre is. Ez utóbbi végül meghiúsult, de most pótoltuk.
-
Szülők Háza: Fogadj örökbe egy családot és/vagy támogasd az Angyaljáratot!
Adventi sorozatom legújabb részébe egyszerre két különleges jótékonysági projektet hoztam a Regős Judit alapította és a Kemény Dénes által támogatott, országosan több helyen is működő Szülők Házától. Mindkettő célja a gyermekotthonokban élő gyermekek, nehéz körülmények között élő gyerekes családok és nevelőszülők támogatása.
-
Június 1, a szülőség ünnepe
Az Újbudáról tizenhárom éve indult Szülők Háza hiánypótló civil kezdeményezés. Ma már franchise hálózatként, civil és állami támogatással működnek öt magyarországi helyszínen, és nemzetközi partnereik vannak Amerikában és Afrikában. Főtevékenységként gyerek-szülő programokat szerveznek, szülői közösséget támogatnak, erősítik a szülőket anyai és apai kompetenciájukban, gyermekotthonban élő gyerekek számára nyújtanak élményeket, képzik a pedagógusokat és saját önkénteseiket. Van egy stabil, 50–100 fős önkéntes körük, amelyben a szállodaigazgatótól a médiamunkáson át a tanárig, sportolóig és színészig mindenki a szakmai tudása mellett az egyik legdrágább kincsét adja ezeknek a gyermekeknek: az idejét. Miután 2012-ben június 1-jét a Szülők Nemzetközi Világnapjának nyilvánította, a Szülők Háza 2016-ban elindította a Szülők Ünnepe rendezvényt, amelyet azóta minden évben megszerveznek…