Ma hét éve lettem lányos édesanya! Ez azért nagyon különleges a számomra, mert mindig is erősen vágytam arra, hogy legyen (legalább) egy lányom. Talán azért, mert nekem nem volt lánytestvérem, talán, mert édesanyám akkor már nem élt, nem tudom, mindenesetre nagyon hiányoltam a női erőt, a női jelenlétet a családomból. (És néha még most, hiszen a nő-férfi arány még mindig nincs eléggé egyensúlyban nálunk 😉 ) A lánynevet már első gyermekünk megfoganásakor kiválasztottuk, de még bő öt évet kellett várnunk amíg „gazdája” megérkezik hozzánk, ugyanis először két fiút szültem. Természetesen mindkettőjüknek nagyon örültem, örültünk, de ma is tisztán emlékszem arra a délutánra, amikor a nőgyógyász végre meg tudta mondani a második gyermekünk…