-
Anyaoltalmazó Alapítvány
Csak nemrég hallottam az Anyaoltalmazó Alapítványról, de azonnal eldöntöttem írok, hogy róla az adventi jótékonysági sorozatomban. Tevékenységükből adódóan ugyanis „csendesen” működnek, szeretnék ezzel is óvni családjaik biztonságát. Viszont így nem sokan ismerik őket, ritkán kapnak adományokat, pedig a járvány miatt most különösen nagy szükségük lenne rá.
-
Segítsünk a Pál családnak!
Pár napja hallottam a Pál családról, ahol három hónappal ezelőtt szörnyű tragédia történt: Dóra, az édesanya egy baleset következtében mellkastól lefelé lebénult. Gergő, az édesapa három kisgyermekkel maradt egyedül, fotós munkáját fel kellett adnia, hogy őket ellássa, feleségét rendszeresen látogassa a kórházban, aki a járvány miatt nem találkozhatott a gyermekeivel. Eredetileg csak Mikuláskor várták haza, de Dóra lenyűgöző kitartásának és akaratának köszönhetően nemrég hazatérhetett. Viszont továbbra is nagy szükségük van segítségre, hiszen egyikük sem dolgozik. Dóri immár otthon, de a teljes gyógyulásig azonban még kb. 1,5-2 évre van szüksége. Gergő nemcsak ellátta gyermekeit, de minden nap 4-5 órát töltött a kórházban a felesége mellett, mosdatta, mozgatta, tartotta benne…