Lubics házaspár: A nehézségek ugyanolyan fontosak, mint a felhőtlen időszakok

Házasság hetés sorozatom mai “arcai” Lubics Szilvi ultramaraton futónő és férje, Gyuri. Őket is munka révén ismertem meg, és azonnal feltűnt a köztük lévő mély harmónia, így a sorozatom tervezésekor hamar eszembe jutottak ők is. Ez a beszélgetés annyiban rendhagyó, hogy egymástól függetlenül válaszoltak. Reméltem, hogy esetleg lesz a válaszaikban valami izgalmas leleplezés, meglepetés a másik számára, de nem így történt. Huszonöt év után nem is csoda, hogy nagyjából ugyanazt válaszolják a párkapcsolatukat elemezgető kérdésekre. És az sem, hogy a válaszokon, így magukon is jóízűen tudnak nevetni.

Mikor ismerkedtetek meg, hogyan történt a lánykérés és milyen volt az esküvőtök?

Szilvi: 1994-ben, az egyetem könyvtárában néztük ki egymást, talán a téli vizsgaidőszakban, aztán márciusban kezdtünk “járni”. Nem emlékszem a “lánykérésre”, az biztos, hogy semmi színpadias dolog nem volt. 1999. májusára terveztük az esküvőt, de előbbre kellett hoznunk, mert kiderült, hogy Olivér fiunk úton van. Az esküvő szép volt. Mindenki azon aggódott, hogy megfázom a pánt nélküli ruhámban januárban vagy Olivérnek valami baja esik a sok tánctól. 🙂

Gyuri: Egy csütörtök esti nőnapi bulin történt meg az első leánykérés; igaz ez még csak egy táncra szólt a pécsi orvosi egyetem kollégiumában. A második leánykérés négy évvel később történt, ugyanúgy Pécsett, ez viszont már egy életre szólt. Az esküvő klasszikus stílusban történt. Hófehér ruhás, gyönyörű menyasszony, piros lufikból kirakott szív, marhapörkölt, szerelemvonat, lányszöktetés.

Melyik volt házasságotok legszebb és legnehezebb időszaka?

Szilvi: Nem tudnék legszebbet kiemelni, ez egy folyton változó dolog. Mindig épp azt a fázisát szeretem, ahol tartunk benne. Imádtam, amikor kicsik voltak a srácok és most pedig azt, ahogy lassan mindegyikük felnő és újra vannak páros programjaink, de már sokkal több kapoccsal, közös élménnyel, mint 20-25 éve. Annyi boldog időszak van, hogy nem tudnék egyet sem kiemelni. Nehézség? Nyilván az is volt és van, de ezek feladatok, amit közösen oldottunk meg és még inkább közel hozott egymáshoz. A legnehezebb talán az volt, mikor sportolóként egy kicsit nagyobb felhajtás volt körülöttem. Mindkettőnknek új volt a szituáció. Hirtelen jött, nem tudtunk felkészülni rá.

Gyuri: Legszebb? Talán mikor a gyerekek megszülettek, és még picik voltak. Legnehezebb? Ugyanaz. 🙂

Van olyan időszak, amit legszívesebben elfelejtenétek?

Szilvi: Nekem nincs. A nehézségek ugyanolyan fontosak, mint a felhőtlen időszakok.

Gyuri: A veszekedéseinket. Bár elfelejteni egyiket sem szabad, mert segítenek jobban megélni az örömteli időszakokat.

És olyan pillanat, amikor legszívesebben megállítottátok volna az időt?

Szilvi: Könyvet tudnék írni róluk. 🙂

Gyuri: Amikor Szilvi az első Spartathlonját futotta és én kísértem. Azért állítottam volna meg az időt, hogy szintidőn belül beérjen. De szerencsére anélkül is sikerült neki. 🙂 Viccet félretéve: rengeteg szép pillanatunk volt, de talán jobb, hogy nem állt meg az idő, mert aztán jött még pár hasonlóan szép.

Szoktatok veszekedni? És hogyan békültök ki?

Szilvi: Nem vagyunk az az olaszos temperamentumú család. Inkább sértődések vannak. Jellemzően Gyuri az, aki kezdeményezi a megbeszélésüket.

Gyuri: Két ilyenre emlékszem. Egyszer nem vittem ki a kukát, amiért Szilvi leszidott (szerinte nem, de ez más sosem fog kiderülni), egyszer pedig majdnem elváltunk. De az egyiken 2-3 nap alatt, a másikon 2-3 év alatt túl lettünk.

Általában ki/mi segített át a nehézségeken az évek során?

Szilvi: Az, hogy szeretjük, tiszteljük egymást. Bármi is történt, erről igyekeztünk nem megfeledkezni.

Gyuri: Párbeszéd, türelem, elfogadás.

Hogy éltétek/élitek meg a járvány okozta összezártságot?

Szilvi: Mi alapvetően sokat vagyunk együtt. A vírushelyzet ezt nem sokkal növelte meg. Mindketten dolgozunk, sportolunk, nincs nagy változás. Imádok Gyurival lenni, szóval, ha többet kapok belőle, az csak jó. 🙂 Az utazás hiányzik vele.

Gyuri: Többet futunk, kevesebbet utazunk, többet házimozizunk.

Mi (volt) a legnagyobb kihívás a járványhelyzetben és ilyenkor mibe/kibe tudtatok/tudtok kapaszkodni?

Szilvi: Nem volt ilyen.

Gyuri: A kapcsolatunk szempontjából én nem éreztem kihívást. Inkább csak kellemetlenséget, például nem tudtunk elutazni megünnepelni a házassági évfordulónkat. De ez a legkisebb probléma. Majd legfeljebb jövőre kétszer megyünk. 🙂

Van közös elfoglaltságotok?

Szilvi: A futás közös pont, de imádok Gyurival utazni. Tökéletes szervező és idegenvezető. Nagyon szeretem, ha elutazunk együtt valahová. Ott aztán jöhet minden: túra, közös futások, homokdűne-mászás…

Gyuri: Ha lehet, együtt futunk, főleg a természetben. Szeretünk új tájakat felfedezni, utazni, házimozizni.

És közös tervetek?

Szilvi: Tervezünk pár kalandos utazást.

Gyuri: Egy dél-amerikai körút jó volna… 🙂

(Kiemelt fotó: Abai Róbert)

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!