Emma csöndje – „zöld” premier a Kolibri Színházban

„Zöld hetem” egy bábszínházi előadás ajánlójával folytatódik. Gimesi Dóra díjnyertes darabjának Kuthy Ágnes rendezésében színpadra állított előadásának élő, online bemutatóját bő két hete láttam az Emma nevű főszereplővel megegyező korú kislányommal együtt. A színházi ajánló szövege miatt némi fenntartással, de a szerző más, a Budapest Bábszínházban is játszott műveit és a Kolibri Színház több, színvonalas gyermekelőadását ismerve, kíváncsian vártam a premiert.

Az előadásról előzetesen annyit tudtam, hogy Gimesi Dóra színdarabja 2019-ben első díjat nyert a Kolibri Színház kortárs magyar szerzők számára hirdetett meghívásos drámapályázatán, és, hogy Greta Thunberg svéd aktivista élete ihlette. Megmondom őszintén, éppen ez utóbbi miatt nem voltam túl lelkes. Viszont kíváncsi igen. Érdekelt, hogyan lehet egy sokak számára ellentmondásos körülmények között nevelt és eszerint is viselkedő és élő, mai fiatalt – és az eredetileg valószínűleg jószándékú, de sokak által üzleti és ideológiai harcok tárgyává tett, és sokkal kevésbé nemes célokra felhasznált, és ezáltal kétes értékűvé silányított „zöld” üzeneteit egy gyermekelőadás révén közelebb hozni a saját korosztályához.

„A történet szerint a hét éves Emma épp két hete, három napja és tíz perce jár iskolába. Más, mint az osztálytársai: különösen érzékeny a zajokra, és retteg, ha meg kell szólalnia mások előtt. Az emberekkel nehezen kommunikál, ám a tengeri állatokat megérti. Szülei munkahelyén, a tengerbiológiai kutatóközpont állatkórházában barátja lesz a sebesült cápa, a narvál, a lamantin, a rája, a polip. Emma úgy képzeli, hogy a világ egy nagy akvárium, ő pedig egy pici tengeri uborka az akvárium fenekén. A tengeri uborkák ugyanis nem zavarnak senkit. A tengeri uborkák láthatatlanok. Egy nap végletesen legyengült, kicsi kardszárnyú delfin érkezik a kórházba. Egyedül Emma képes megérteni őt, de ahhoz, hogy segíthessen, muszáj másokkal is megértetnie, mi a baj. Ehhez pedig le kell győznie önmagát. Nem lehet többé kicsi, láthatatlan tengeri uborka az akvárium fenekén” – olvasható az előadás ajánlójában.

„A főszereplő csupa olyan tengeri állattal kerül kapcsolatba, akik valamilyen módon az emberek karmai közé kerültek: a delfint elkapja egy halászháló, egy hajócsavar tönkreteszi a cápa uszonyát, mikroműanyag kerül a polip szervezetébe. A környezetvédelmi problémák világszerte egyre sürgetőbbek és kivétel nélkül mindannyiunkat érintenek. Mivel az én életemben nagyon fontos szerepet tölt be a környezettudatos életmód, és a saját gyerekemnek is ezt tanítom, elengedhetetlennek tartom, hogy beszéljünk erről a témáról, és segítsünk a most felnövő generációnak, hiszen az ő jövőjükről van szó. Ezért nagyon örülök, hogy ez a darab itt a Kolibri Színházban színpadra kerülhet” – mondta az előadásról Kuthy Ágnes rendező.

Tehát a színdarab amellett, hogy egy különös – valószínűleg erősen autisztikus tüneteket mutató – kislány, más, a családján kívüli emberekkel való kommunikációs és iskolai környezetbe való beilleszkedési nehézségeiről, és ezzel párhuzamosan a természeti környezet iránti szeretetéről és a tengeri állatokkal való kölcsönös megértésről szól, felhívja a figyelmet a környezetvédelem és a klímaváltozás aktuális kérdéseire is. Azaz, egy nem átlagos kislány nem átlagos élettörténetén keresztül mesél a kisiskolás korosztálynak az egyén – beleértve természetesen a gyermekeket is – környezete iránti felelősségéről (és felelőtlenség következményeiről), a barátságról (és annak hiányáról), az elfogadásról (és a meg nem értés okairól), a bátorságról, azaz a komfortzónából való kilépésről és a másokért való cselekvésről (és persze a félelemről).

És ha őszintén elmondtam, hogy némi fenntartással vártam a darabot, akkor őszintén elárulom azt is: utólag örülök, hogy a kíváncsiságom győzött, mert az előadás kifejezetten tetszett. Nekem és a lányomnak is. Sehol egy ideológiai célzatú utalás, egy áthallás vagy egy kétes üzenet. A nemcsak témaválasztásában, hanem színpadi megvalósításában (jelmezek, látvány, koreográfia, zene) is igazán különleges darab valóban a kisiskolás gyermekeknek szól. És valóban arról, amiről velük már lehet és kell is beszélgetnünk: elfogadás, egyéni és közösségi felelősség másokért és környezetünkért, környezettudatosság. És mindezt az ő nyelvükön – sőt, még időnként jelnyelven is – és talán ez a lényeg: anélkül, hogy riogatnánk őket vagy szorongást keltenénk bennük.

A hétéves kislányommal utána nagyon jót beszélgettünk és kiderült: teljesen világosan értette az összes üzenetet. Egyrészt Emma különlegeséről és annak el(nem)fogadásáról. Másrészt az egyes, emberi tulajdonságokkal felruházott tengeri szereplők szimbolikus jelentőségű élettörténeteiről, a kis kardszárnyú delfin másságáról és a vele való másfajta, jelnyelvi kommunikáció szükségességéről. Emma és az állatok szoros barátságáról, valamint a mogorva cápa és Emma bátorságáról. Amikor megkérdeztem, melyik volt a kedvenc jelenete, többet is felsorolt, kiemelve azt, hogy legjobban az érintette meg, hogy Emma egy kicsi, láthatatlan uborkához hasonlította magát; hogy kiderítette, mi a delfin baja és megtanította őt a jelnyelvre; és végül, hogy a delfin megmentése érdekében milyen bátor lépésre szánta el magát az egyik állat és a főszereplő is.

Bábszínház esetén sokan azt gondolhatják, hogy a színművészek játéka kevésbé fontos, legfeljebb a hangjuk érdekes, hiszen ők „csak” a bábok mögött rejtőznek, de ez egyáltalán nem így van – mondom ezt számtalan, izgalmas és színvonalas, gyerekek, illetve felnőttek számára készült bábszínházi előadást látva. Ebben a darabban pedig különösen nem, hiszen a bábszínészek többsége, a főszereplő kislányt alakító Alexics Ritával az élen, egyáltalán nem bújnak a bábjaik mögé, hanem teljes arccal és testtel, s persze teljes szívvel és lélekkel játszanak, teljes értékű színművészekként.

Érdemes ezért felsorolnom őket: Alexics Rita, Bodnár Zoltán, Erdei Juli, Fehér Dániel, Megyes Melinda, Mult István, Nizsai Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Szívós Károly és Tisza Bea, valamint Dömötör Anna Viktória s.h. és Bósz Tamás s.h. És érdemes megemlítenem az előadás többi háttér-munkatársát is: Horváth Péter dramaturgot, Michac Gábor látvány- és bábtervezőt, Sáry Bánk zeneszerzőt és Nemes Zsófia koreográfust.

Antal-Ferencz Ildikó

Szabadúszó újságíró, blogger

Kövesd a Facebook oldalam ITT, hogy megoszthasd ezt az írást és értesülj a többi bejegyzésemről is!

(Képek forrása: Kolibri Színház)