Egyszülős Központ: Szeretnénk, hogy minden megyében és a környező országok magyarlakta vidékein is legyen legalább egy egyszülős klub

Családszervezeti sorozatom utolsó része az egyszülős családokról szól. Nagy Anna 15 éve a gyereküket egyedül nevelők életének könnyebbé tételéért küzd. Megálmodta, létrehozta és közel három éve vezeti az Egyszülős Központot, ami azóta is folyamatosan szépül és bővül. Anna munkáját nagy tisztelettel követem, támogatom és mindig szívesen beszélgetek vele; most annak apropóján, hogy holnap, március 21-én lesz az egyedülálló szülők világnapja.

Mesélj, hogy vagy most?

Ha három szóval kellene jellemeznem, hogyan érzem magam, a „hálás” biztosan köztük lenne. Pedig az életem sokszor eltért attól a bizonyos „nagykönyvtől”, de mint tudjuk, Isten görbe vonalakkal ír egyenesen és ha kerülőutakon, kisebb-nagyobb bukkanókkal is, de valahogy mégis mindig jó helyre keveredtem. Újságíróként, kommunikációs szakemberként izgalmas és sokszínű dolgokat csinálhattam, az Egyszülős Központ megalapítása és vezetése pedig sokkal több mint munka. Ha pedig hazamegyek, otthon azok vesznek körül, akikért nem lehetek elég hálás.

Miért kezdtél el az egyszülősökkel foglalkozni?

2005-ben jegyezték be az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt, de a megálmodása, a megtervezése már jóval korábban elkezdődött. Akkor, amikor ketten maradtunk a kisfiammal. Kevés nehezebb időszak volt az életemben és nagy szükségem lett volna kapaszkodóra, hogy azt érezzem: van tovább. De nem volt ilyen kapaszkodó, az egyszülős családok nem voltak fontosak senkinek, úgyhogy nagy vakmerőséggel és még nagyobb tudatlansággal belevágtam egy alapítvány létrehozásába. Egyszerűen nem hittem el, hogy 300 ezer család nehézsége nem érdekel senkit. 12 évbe telt, mire létrejöhetett az az Egyszülős Központ, amiről még 2005-ben kezdtem el álmodozni. Aki már járt nálunk, az meg tudja erősíteni, hogy egészen kivételes hely. Még annál is szebb, mint amiről régen álmodoztam.

Mi a legfontosabb célja/missziója a alapítványnak és a központnak?

Nálunk az egyszülős családok vannak a középpontban. A szülők, akik próbálnak talpon maradni és a gyerekek, akiknek valami fontos hiányzik az életükből. Ez a hely róluk szól, nekik épült, az ő igényeik és szükségleteik szerint működik. Ami egy egyszülős családnak nehéz, nekünk ott dolgunk van. Ami nem jelenti azt, hogy mindent meg tudunk oldani – nagyon jó lenne, de sajnos ez nem így van. De ha azt látjuk, van valahol egy ordító hiány, azon elkezdünk dolgozni. Ez a missziónk, ez a feladatunk.

Melyek a legfőbb tevékenységeitek és miből gazdálkodtok?

Közel három éve nyitottunk meg, azóta több mint 14 ezer családnak tudtunk valamilyen módon segíteni, több mint hetvenféle szolgáltatással. Még felsorolni is nehéz lenne: van közöttük krízistámogatás azoknak a családoknak, akik hirtelen bajba kerültek, segítünk munkába állni azoknak, akiknek nincs miből fenntartani a családot, táborokat szervezünk, családi nyaralásokat bonyolítunk, van nálunk korrepetálás, jogász, pszichológus és gyerekfelügyelet. De ez csak az első néhány a hetvenből. Az Egyszülős Központban mindig pezseg az élet.

A Központ állami támogatással jöhetett létre és azóta is folyamatosan pályázunk, hogy biztosítani tudjuk a működésünket. Emellett persze fontos, hogy egyre több lábon álljunk: meglegyenek azok a vállalati kapcsolatok, nemzetközi projektek, támogató szponzorok, amelyek egyre inkább ki tudják egészíteni a központi segítséget.

Melyik a számodra legkedvesebb projektetek és miért?

Az elmúlt három év egyetlen nagy szerelem. Amikor egy anyuka azt mondja: „de jó, hogy vagytok!” vagy egy gyerek úgy lép be: „hazajöttünk”, az minden álmatlan éjszakát megér – pedig azokból is van bőven.

Hogyan alakította át a tavalyi éveteket a járványhelyzet?

A vírus mindenki életét a feje tetejére állította – a miénket is. Nagyon megnőtt a hozzánk fordulók száma és a régi szolgáltatásaink mellett – amelyeket nagyon hamar átállítottunk online formára – sok új kérdéssel keresnek meg minket. Nőtt azoknak a száma, akik adományért jönnek, akik munkát keresnek vagy megoldást a bezártság okozta depresszióra. Nagyon nehéz két ember helyett teljesíteni éveken keresztül, ez a mostani helyzet pedig olyan súlyt tesz az egyedül nevelő szülőkre, amit nem könnyű elhordozni.

Mik terveztek idénre és mit szeretnétek elérni hosszabb távon?

A legfontosabb tervünk az, ami most valószínűleg mindenki terve: hogy újra visszatérhessünk a rendes kerékvágásba. Hogy nyáron lehessen táborozni, hogy újra legyenek programjaink és kitehessük a „nyitva” táblát az ajtónkra. A budapesti központ mellett tizenegy vidéki helyszínen és két erdélyi városban is vannak klubjaink, közösségeink. Folyamatosan nő a klubjaink száma és azt szeretném, hogy minden megyében és a környező országok magyarlakta vidékein is legyen legalább egy egyszülős klub.

Március 21-én lesz az egyedülálló szülők világnapja, aminek kapcsán egy négyrészes kisfilmmel mutatjátok be, milyen egyszülős családban felnőni – a gyerekek szemszögéből. Miért tartjátok ezt fontosnak?

Szerencsére egyre többet beszélünk arról, hogy felnőttként milyen megélni egy elválást – erről fontos beszélni, hiszen fontos része a gyógyulásnak. Arról viszont még mindig túl keveset, hogy a gyerekeink, akik legalább ugyanakkora traumán mennek keresztül, hogy tudják feldolgozni azt, hogy felbomlik a családjuk, elvesztik azt a biztos alapot, ami számukra megingathatatlannak tűnt. Régóta terveztünk egy ilyen sorozatot és köszönet a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak, akik mellénk álltak ebben. Szeretnénk segíteni a gyerekeknek abban, hogy könnyebben meg tudják fogalmazni azokat a sokszor kusza, nem ritkán bűntudattal teli érzéseket, amik ilyenkor kavarognak bennük. Hogy lássák, hogy nem az ő hibájukból történt, ami történt és hogy van kiút. Mindig van kiút.

De reméljük, hogy a felnőtteknek – szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek – is eszközt adhatnak ezek a kisfilmek ahhoz, hogy meg tudják beszélni a gyerekekkel ezeket az érzékeny helyzeteket. Amikor szülőként mi magunk is a padlón vagyunk, nem mindig tudjuk, hogyan kezdjünk neki ezeknek a beszélgetéseknek, félünk, hogy még nagyobb fájdalmat okozunk a gyereknek. De ahhoz, hogy ő is gyógyulni kezdhessen, szüksége van ránk, a tapasztalatunkra, azokra a megküzdési stratégiákra, amikből neki még alig van. A kisfilmek szólnak tehát a gyerekeknek és szólnak a szüleiknek is. Mert egymás kezét fogva, összekapaszkodva minden nehézségből könnyebb kilábalni.

A kisfilmek négy élethelyzetet mutatnak be a gyerekek szemszögéből. A videók hetente kerültek nyilvánosságra, az első kisfilm a válásról szól: